PR tippek celebeknek

Írta: Pr stratéga 2011.01.20. 08:55

A celebek korunk jelenségei, akiknek számos erényük közül kiemelkedik ismertségük. Ma Magyarországon a magukat celebként meghatározó hírességek sokféle stratégiát követnek abban, hogyan is erősíthetik hírnevük, miként növelhetik ismertségük.  Sokszor kényelmetlen szituációkat is felvállalnak azért, hogy a címlapra vagy esetleg főműsoridőbe kerülhessenek. A Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola PR kommunikáció másoddiplomás képzésének celeb pr kurzusán elhangzottak alapján összeállítottunk 10 olyan tippet, amelyek segítségével a celebek anélkül tehetnek szert hírnévre, hogy kínos helyzetbe kellene hozniuk magukat.

1. Fontos a pozitív imázs!

Ha alaposan megnézzük a magyar celebeket, akkor láthatjuk, hogy a legtöbb megjelenést a botrányok biztosítják, ám ez hosszútávon nem a legtöbbet hozó stratégia. Ne feledjük az ismertség nem minden, az is nagyon fontos hogyan vélekedik a celebről a közvélemény. Egy szponzorációs döntésnél a cégek számára ez alapvetően fontos.

 

2. Ápolj jó viszonyt a sajtó munkásaival!

Nem jó rosszban lenni velük, hiszen ők közvetítenek „képet" a közvélemény számára. Azt, hogy milyen színben tűntetnek fel minket a nyilvánosság porondján, nagyban befolyásolja az, hogy milyen benyomást szereznek rólunk. Néhány celeb emiatt igyekszik minden sajtóeseményen részt venni. Ez jó irány, de ha sülve-főve velük vannak elveszítik az érdekességüket. Meg kell találni a jó arányt.

3. Gondold meg, mit mondasz!

Mielőtt bármivel kapcsolatban véleményt nyilvánítanánk, gondoljuk át, hogy vajon tényleg az e az álláspontunk. És ami ennél még fontosabb, kijelentéseinknek milyen következménye van? Ez különösen fontos televíziós interjúkban, rádiós beszélgetésekben, ahol sokszor észre sem vesszük és már szánkba adtak olyan véleményt, ami nem is mienk. Ha nem vagyunk biztosak egy kérdéssel, témával kapcsolatban, inkább mondjunk valami általánosat, amibe senki sem köthet bele, majd alatta gondoljuk át mondanivalónkat. Esetleg kérdezzünk vissza, hogy időt nyerjünk. Így sok kellemetlenségtől, félreértéstől kímélhetjük meg magunkat. Indulatból soha ne nyilatkozzunk!

4. Légy hiteles!

A jó hírnév alapja a hitelesség. Ha valaki egyszer ezt, máskor azt mond, vagy ugyanazokra a helyzetekre szélsőségesen másképp reagál, akkor senki sem fogja tudni hova tenni. Tehát, érdemes átgondolni mit akarunk, milyen asszociációkat szeretnénk, ha a személyünkhöz kapcsolnának. Ha ezt átgondoltuk, akkor viselkedjünk, nyilatkozzunk is ennek megfelelően. Legyen a nyilvánoságban egyértelmű és átgondolt stratégiánk! Csak így tudjuk idővel felépíteni a személyes márkánkat!

5. Légy őszinte, de...

Legyünk őszinték! A hazugságok, ferdítések idővel úgy is kiderülnek és akkor annyi az addig fáradságos munkával felépített hírnevünknek. Legalább olyan dolgokat mondjunk, amelyek őszintének hangzanak!

6. Nem kell minden témát a nyilvánosság elé tárni!

Bátran húzzunk határt és őrizzük meg az intimszféránkat, ha úgy érezzük, nem akarunk valamit a közvélemény elé tárni. Inkább mondjuk nemet egy interjú felkérésre, mint hogy a későbbiekben megbánjuk, hogy olyat is elmondtunk a nyilvánosság számára ami később ellenünk fordítható.

 

7. Tartsd tiszteletben a protokollokat!

Bár az egyéniség, az egyediség csak a javunkra válhat, fontos, hogy mindezt ízlésesen hozzuk mások tudomására, úgy hogy közben ne sértsünk meg másokat viselkedésünkkel, megjelenésünkkel. Különösen fontos ez, ha egy nívósabb rendezvényre hívtak meg minket vendégként. Ne arról szóljon a másnap a bulvársajtó milyen felháborítóan viselkedtünk.

8. Használd ki ügyesen a közösségi média adta lehetőségeket!

A Facebook és a Twitter ingyenes lehetőséget ad arra, hogy olyan képet alakítsunk ki magunkról, amilyet szeretnénk, hiszen ezeken az oldalakon információkat korlátozás nélkül lehet megosztani. Emellett egy személyes blog indítása is hozzásegíthet minket a közvtlen, szimpatikus arculat felépítéséhez.

9. Tarts aktív kapcsolatot a rajongókkal!

Tökéletes eszköz erre a Facebook, hiszen így nem kell emailekre válaszolni, viszont folytonos kapcsolatban lehet maradni a követőkkel, akik ha nem lennének, akkor a celebek sem

10. Állj ki egy ügy mellett!

Válassz egy hozzád közel álló, számodra fontos ügyet és harcolj érte! Fontos, hogy ez az ügy szimpatikus és mások által is követhető legyen. Mozgasson meg pozitív érzelmeket! Így akár ambassadornak is felkérhetnek.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://prstratega.blog.hu/api/trackback/id/tr652599502

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.